A sütés-főzés igazi élmény a gyerekeink számára is!

A szülinapi party menete

Egy igazán különleges sütős-főzős parti keretein belül a gyerekek megmutathatják kreativitásukat barátaiknak a profin felszerelt, hangulatosan berendezett, gyerekbarát belvárosi stúdiónkban!
  • 1.

    Amikor a létszám teljes, az ünnepelt és a meghívottak felöltik színes kis kötényeiket, és már kezdődhet is a sütő-főző workshoppal egybekötött party. Szakácsunk irányításával a gyerekek közösen elkészítik a kiválasztott ételt, vagy süteményt. Az elkészítéshez minden alapanyagot, felszerelést mi adunk, nektek nem kell hoznotok semmit.

  • 2.

    Amíg a finomságok elkészülnek, a gyermekeknek igény szerint foglakozásokat is szervezünk. Amint az ételek elkészültek közösen, jó étvággyal és büszkén fogyasztják el a talán életükben először saját maguk által elkészített menüt.

  • 3.

    Ezt követően kerül sor az ünnepelt felköszöntésére, a tortázásra és az ajándékozásra. A szülinapi rendezvény pontos programját mindig a résztvevő korosztály igényéhez igazítjuk! Amennyiben gyermeke, vagy meghívott vendége ételallergiával rendelkezik, jelezzék felénk, a menüsor kialakításban ezt mindenképpen figyelembe vesszük.

Részletek

Csomagajánlatunk
– Közös sütemény (muffin, vagy cookies, vagy linzer) készítése és díszítése cukrászunkkal Ára: 10 000 Ft /fő
– Gyros és muffin készítése Ára: 12 000 Ft /fő
– Street food (pizza, vagy hamburger) és desszert készítése séffel Ára: 13 500 Ft /fő
Az ételek mellé az ajándékunk a korlátlan ásványvíz, limonádé és szörp.
Ajánlott életkor 6 és 15 év között, időtartam: 3 óra, minimum létszám: 8 fő, maximum létszám 12 fő.
Meghirdetett áraink 2024. október 1. után megrendezésre kerülő eseményekre érvényes visszavonásig.

Ajánlatkéréshez vedd fel velünk a kapcsolatot a hello@rozmaringstudio.hu címen.

Ha épp nincs szülinapja, de a gyermeked szívesen becsatlakozna egy következő alkalomra, akkor is szeretettel várjuk: